Másnap nem jelent meg a munkában. 10-ig senki nem aggódott különösebben rajtam kívül, de hát nem mondhattam nekik, hogy még tegnap igencsak furán viselkedett. Azon gondolkodtam, hogy lehet valami baja esett. Mivel délig sem jelent meg, a főnököm mondta hívjam fel. Az nem fog menni, mondtam, mert nincs telefonja. És a mobilján? Az meg végképp nincs neki. Aztán bevillant, hogy a minap beszéltük, hogy az előző lakó vezetékes telefonja még ott van. Megszereztem a számot és hívtam is vagy 5x, de semmi. Erre mondta a főnököm, hogy hívjam a férjét (aki csak az élettársa, vagy még az se, mert Cichó az egyik EUs országban élt, a pasija meg egy másikban). Sebaj, hívtam. Az élettárs nem tud semmiről és ő különben sincs a környéken. Erre a főnökömnek az a zseniális ötlete támadt, hogy menjek el a lakására, nézzem meg mi van Cichóval. Na ez azért zseniális ötlet, mert ha bármi baja van, nem tudok vele semmit csinálni és még a mentőt sem tudom hívni, mert nem tudom olaszul elbrekegni mi a baj Még egyszer elmondom, csütörtök volt!). Tehát valóban remek ötlet. Elballagtam C-hez, miközben azon gondolkodtam, hogy az élet, hogy lerendez dolgokat. Csak ezért tudom, hogy hol lakik, mert 2 nappal korábban együtt mentünk haza, mert a tőle nem messze levő boltba mentem vásárolni, így megmutatta melyik házban bérel lakást. Elballagtam hát hozzá ebéd után. Vagy ötször csöngettem. Időnként hallottam, hogy felveszi a kagylót, nyitja az ajtót. Felmenni nem nagyon akartam, csak szerettem volna megkérdezni mi a helyzet. Aztán a hatodik sikertelen próbálkozás után, hogy kaputelefonon keresztül megtudjam mi van, felmentem. Sötét folyosó, lifttel fel az ötödikre (még erre is emlékeztem) a folyosó végén nyitott ajtó. Ja, még mielőtt beléptem a házba, írtam a hazaiaknak egy sms-t, hogy felmegyek Bolondkámhoz, ha estig nem jelentkezem, akkor… . Szóval ott álltam a sötét folyosón és sejtettem, hogy a nyitott ajtó nekem szól. A mutatóujjammal benyomtam az ajtót és közben már a címlapokon láttam magam „Gyanútlan magyar lány…”. Erre a semmiből előkerül a padtársam. Hogy az a…. a frászt hozta rám.
- Szia Cichó, jól vagy?
- Jól, gyere nézd meg a lakást. - ??????? mi van? Ezt most komolyan mondja? Tudja vajon, hogy milyen nap meg hány óra van. És azt, hogy melyik bolygón van?
- Tessék? Nem ezért jöttem. Csütörtök délután van, munkaidő. Nem jöttél ma dolgozni. Valami baj van?
Ilyen és ehhez hasonló mondatok hagyták el a számat gyors egymásutánban és egy számomra teljesen bizarr szituációban. Egy egyértelműen más dimenzióban levő nőből próbáltam kiszedni, mi baja, miért nem jött dolgozni, meg hasonlók. Zavart volt, úgy beszélt, mozgott mint egy kisgyerek. Hosszas kérdezősködés után kinyögte, meghalt az anyukája. Hájlige Maria, Szent József! Édes Istenem, miért teszel velem ilyet? Most mit kezdjek szegény nyomorulttal. Zokog, reszket. Próbáltam megölelni, hátha attól kicsit jobban érzi majd magát (na azért a címlap sztorit nem bírtam kiverni a fejemből). Ennek nem nagyon örült és szabadulván nekidőlt az ajtónak. Remek, oda a menekülési útvonalam. Aztán próbáltam belőle kiszedni, hogy miért nem telefonált.
- Miért nem szóltál, hogy nem jössz be ma dolgozni? Nincs már itt a telefon? – azokban a napokban várta, hogy az előző lakó vonala helyett, egy másik szolgáltató bekösse az ő vezetékes telefonját.
- Nem, nincs.
Nem telt bele 30 másodperc, megcsörrent a telefon. A nem létező vezetékes, hiszen mobilja elvből nincsen. Azt hittem, összeszarom magam. Tisztára úgy éreztem magam, mint egy rossz horrorfilmben. A telefon csörög, mi meg csak nézzük egymást. Hosszan. Mondom neki, nem akarod felvenni a telefont? Ja, de. Odacsoszog a készülékhez. Még néztem is, hogy mint aki be van tojva, úgy ment. Próbáltam pontosan megfigyelni az eseményeket, ha netán egyszer be kellene róla számolnom nagy részletességgel (túl sok krimit nézek) akkor a lehető legtöbb részletre emlékezzek. A telefonba bűbájosan szólt bele, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A pasija volt, aki elregélhette neki, hogy hívtam, csak nem érthette jól a nevem, mert Bolondka visszakérdezett, hogy milyen Anna. Ezt már olyan hangnemben tette, hogy legszívesebben elszaladtam volna. A következő ördögűzős filmbe lehet be is ajánlom. Ellenben ha már Miss Marple a helyszínen van, megpróbál valamit kideríteni. Cichó szépen végigmutogatta a lakást, mintha ez az adott helyzetben, és időben teljesen normális lenne, én meg mindeközben üres üvegek, vagy más egyéb árulkodó jelek után kutattam a szememmel. Semmit nem láttam. Az, hogy az ágy nem volt bevetve, nem jelent semmit, attól még normális lehetne. Aztán megint sírni kezdett anyukája miatt, én meg próbáltam megint vigasztalni. Aztán mondtam, hogy mennem kell, de még megpróbáltam vele egyezkedni, hogy jön-e másnap a dolgozóba. Persze jön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése