Amikor Floridában voltam, kiképződtem hurrikán esetére. Tudom, hogy az ablakokat be kell reteszelni; gázt, elektromosságot el kell zárni, le kell kapcsolni. Be kell szerezni elsősegély dobozt és fel kell szerelkezni palackozott vízzel és tartós élelmiszerrel. Mindemellett az a tuti, ha bebújsz a beépített szekrénybe mert Floridában az tűnik a legbiztonságosabbnak. Otthon megtanultam gyorsan összepakolni, ha netán a Duna annyit emelkedne, hogy költözni kell.
Persze az sem segíti különösebben a helyzetet, hogy mivel az agy (legalábbis az enyém) ezekkel az irányíthatatlan természeti jelenségekkel nem tud mit kezdeni, különböző rém-szcenáriókat gyárt. A legutóbbi rengés után napokig a leglehetetlenebb helyzeteken agyaltam. A tanultak szerint a rengést legjobb ha az asztal alatt vészeljük át, majd amikor a rengés véget ért, akkor kell a házból kimenekülni. Azon már túltettem magam, hogy nekem nincs asztalom ami alá be lehetne bújni. Az álmatlanul töltött éjszakákon viszont rájöttem, hogy nekem a rengés utáni menekülés se olyan triviális mint először gondoltam. Pláne nem, ha rám omlik a lakás. Na jó, mondjuk nem omlik rám, de akkor is! Amikor az ágyban fekve azt éreztem, hogy mozog a föld egyszerre ötven dolog zúzott át az agyamon: Hol a szemüvegem? Anélkül ugye menekülhetek, csak épp semmi értelme. Hol a telefon, jajj pénzt is kéne magamhoz venni, vagy hát legalábbis egy bankkártya jó lenne. Bugyiban és atlétában mégsem rohanhatok ki az utcára. Nem hiába mondja anyukám, hogy legalább egy rendes pizsamámnak lennie kell/kellene (mondjuk ő hálóinget mond de én abban nem tudok aludni, ráadásul vészhelyzet esetén lehet, hogy az alsó felemet nem is takarná). Pizsamában kéne aludnom. Áh, képtelenség 26 fokban. Mit tudok magamra rántani hirtelen. Huh, megint elfelejtettem a listát megcsinálni, hogy ha netán valami történne velem, akkor a családomnak egy kicsit egyszerűbb legyen utánam rendet rakni. Ezen lehet háborogni, hogy morbid vagyok, meg mi történne, de én tuti nem akarok extra feladatokat a családom nyakába varrni. Elég szar ügy az magában ha az ember idő előtt eltávozik.
Miután évezredeknek tűnő perceket töltöttem ezekkel, az ágy mellé készítettem a zseblámpát, meg egy nadrágot és egy kardigánt. Vészhelyzetre való felkészülés kipipálva. Újra megpróbáltam elaludni. Ment a listagyártás: nadrág, pulcsi megvan, szemüveget megtalálom sötétben is. Elemlámpa pipa. Jajj, lehet túl kicsi. Mi van, ha elgurul. Akasszam a nyakamba? Ja, hogy jól megfulladjak.. na jó tiszta hülye vagyok, nyugalom, alvás van....
A Görög azt mondta vesz mindenkinek sípot... nekem nem kel, tudok fütyüli. Ja de csak két kézzel. Mégis kell a síp. Nem gyantáztam le a lábam. Jesszus ha rám omlik a ház és ki kell menteni a szőrös lábamat kell majd szegényeknek fogdosni. Már fél kettő van? Nem baj leborotválom. Mi van ha épp a zuhany alatt vagyok meztelen és akkor omlik rám a ház.... Na jó tiszta hülye vagy. A kiszámíthatatlant nem sakkozhatod ki... szóval így jól elbeszélgettünk magammal. Aztán úgy döntöttem, hogy legfontosabbak megvannak. Szemüveg, telefon, elemlámpa, ruha az ágy mellett - praktikus, a túléléshez fontos dolgok. Kereszt a nyakamban... és a karkötő - mert ezek meg nekem fontosak.
