Richter a barátom

Ha az ember egy helyben éli az életét fel sem tűnik neki, hogy egy-egy része a világnak milyen "különleges" képességeket kíván az emberektől.

Amikor Floridában voltam, kiképződtem hurrikán esetére. Tudom, hogy az ablakokat be kell reteszelni; gázt, elektromosságot el kell zárni, le kell kapcsolni. Be kell szerezni elsősegély dobozt és fel kell szerelkezni palackozott vízzel és tartós élelmiszerrel. Mindemellett az a tuti, ha bebújsz a beépített szekrénybe mert Floridában az tűnik a legbiztonságosabbnak. Otthon megtanultam gyorsan összepakolni, ha netán a Duna annyit emelkedne, hogy költözni kell.

Amikor Olaszországba költöztem nem gondoltam, hogy itt újabb készség-szettre teszek majd szert és kiképződök földrengés ellen. A cég próbál minket felkészíteni mindenféle "Mit kell tenni földrengés esetén" listákkal, amiben van egy csomó hasznos dolog, de van egy sor másik is, amire ezek nem adnak választ.

Persze az sem segíti különösebben a helyzetet, hogy mivel az agy (legalábbis az enyém) ezekkel az irányíthatatlan természeti jelenségekkel nem tud mit kezdeni, különböző rém-szcenáriókat gyárt. A legutóbbi rengés után napokig a leglehetetlenebb helyzeteken agyaltam. A tanultak szerint a rengést legjobb ha az asztal alatt vészeljük át, majd amikor a rengés véget ért, akkor kell a házból kimenekülni. Azon már túltettem magam, hogy nekem nincs asztalom ami alá be lehetne bújni. Az álmatlanul töltött éjszakákon viszont rájöttem, hogy nekem a rengés utáni menekülés se olyan triviális mint először gondoltam. Pláne nem, ha rám omlik a lakás. Na jó, mondjuk nem omlik rám, de akkor is! Amikor az ágyban fekve azt éreztem, hogy mozog a föld egyszerre ötven dolog zúzott át az agyamon: Hol a szemüvegem? Anélkül ugye menekülhetek, csak épp semmi értelme. Hol a telefon, jajj pénzt is kéne magamhoz venni, vagy hát legalábbis egy bankkártya jó lenne. Bugyiban és atlétában mégsem rohanhatok ki az utcára. Nem hiába mondja anyukám, hogy legalább egy rendes pizsamámnak lennie kell/kellene (mondjuk ő hálóinget mond de én abban nem tudok aludni, ráadásul vészhelyzet esetén lehet, hogy az alsó felemet nem is takarná). Pizsamában kéne aludnom. Áh, képtelenség 26 fokban. Mit tudok magamra rántani hirtelen. Huh, megint elfelejtettem a listát megcsinálni, hogy ha netán valami történne velem, akkor a családomnak egy kicsit egyszerűbb legyen utánam rendet rakni. Ezen lehet háborogni, hogy morbid vagyok, meg mi történne, de én tuti nem akarok extra feladatokat a családom nyakába varrni. Elég szar ügy az magában ha az ember idő előtt eltávozik.

Miután évezredeknek tűnő perceket töltöttem ezekkel, az ágy mellé készítettem a zseblámpát, meg egy nadrágot és egy kardigánt. Vészhelyzetre való felkészülés kipipálva. Újra megpróbáltam elaludni. Ment a listagyártás: nadrág, pulcsi megvan, szemüveget megtalálom sötétben is. Elemlámpa pipa. Jajj, lehet túl kicsi. Mi van, ha elgurul. Akasszam a nyakamba? Ja, hogy jól megfulladjak.. na jó tiszta hülye vagyok, nyugalom, alvás van.... 

A Görög azt mondta vesz mindenkinek sípot... nekem nem kel, tudok fütyüli. Ja de csak két kézzel. Mégis kell a síp. Nem gyantáztam le a lábam. Jesszus ha rám omlik a ház és ki kell menteni a szőrös lábamat kell majd szegényeknek fogdosni. Már fél kettő van? Nem baj leborotválom. Mi van ha épp a zuhany alatt vagyok meztelen és akkor omlik rám a ház.... Na jó tiszta hülye vagy. A kiszámíthatatlant nem sakkozhatod ki... szóval így jól elbeszélgettünk magammal. Aztán úgy döntöttem, hogy legfontosabbak megvannak. Szemüveg, telefon, elemlámpa, ruha az ágy mellett - praktikus, a túléléshez fontos dolgok. Kereszt a nyakamban... és a karkötő - mert ezek meg nekem fontosak.

 

 

Az előzmények ...

Folytatásos rémtörténet - újabb felvonás

Nem gondoltam, hogy ez a történet még folyatódni fog. És mégis. Cichókám ismét alakított. Persze az én hibám, miért állok még vele egyáltalán szóba... csak hát Florence, Florence marad.

Miután nem írták alá a szerződését a próbaidő végén (nem csoda, egyszer még a német főnököt is leordította), igencsak maga alatt volt szegény. Én meg nem tudok nemet mondani az elesetteknek. Sajnáltam, mert az osztályunkon senki nem szerette, senki nem beszélt vele... csak én. Hazaköltözött, aztán Németországban kapott munkát. Időnként felhívott, én meg meghallgattam. Aztán bejelentette, hogy jön. Meglátogat minket, mert hiányzik neki a város. Ezt azóta sem bírtam megfejteni, mert amíg itt volt mindenre csak panaszkodott. Összecsődítettük a német-ajkú bandát, akik még szóba álltak vele, hogy majd ha jön jól megeszünk együtt egy pizzát. Sara fel is ajánlotta neki, hogy nála alhat. Persze ő nem volt ott azon a bizonyos estén... Most nézem, hogy ezt nem is regéltem el.

http://www.eggextractor.com/sigmundfreud/sigmundfreud.jpg

Aztán vártuk. Sokáig nem jelentkezett. Aztán az érkezés előtt néhány nappal bejelentette, hogy egy újdonsült kolléganőjével jön és esetleg el tudnánk-e őt is szállásolni. Valahogy senki nem ugrált, hogy egy vadidegen nőt (pláne Cichót ismerve!) magához vegyen 4 napra. Ráadásul Sara férje épp kórházba került.

Hívtam az indulás előtti este, semmi. Hívtam az indulás reggelén az irodában (a délutáni géppel érkezett), írtam neki emailt semmi. Üzentem neki egy közös ismerősünkkel, akivel egy gépen utazott. Semmi. Aztán délután kaptunk egy email tőle, hogy mivel nem jelentkeztünk úgy döntött, inkább Firenzébe megy az utazótársával.

Mindenki értetlenül állt a dolog előtt, de hát Cichókám már csak ilyen. Ha nem borul a lába elé mindenki, akkor abból tuti sértődés van.

Konklúzió? Legalább nem nekem kell neki megmondani, hogy ne hívjon többet. Bár, Cichónál azért sosem lehet biztosra menni.

Kapcsolódó epizódok: 1 * 2 * 3 * 4

Richter 4,9

A Richter-skála a földrengés erősségét jelzi. A Richter-magnitudó a földrengéskor a keletkezés helyén felszabaduló energia logaritmusával arányos. Egy 4,5 méretű földrengéskor akkora energia szabadul fel, mint egy nagaszaki méretű atombomba robbanásakor (Wikipedia).

Ma egy 4,9-es erősségű rengést sikerült a harmadik emeleten megtapasztalni. Még szerencse, hogy állandó késében vagyok, mert különben az iroda 9. emeletén nyüszögtem volna. Ellenben így sem volt piskóta. Az ember azt hiszi, hogy ezekre fel lehet készülni. Ja persze. Olvastam róla, hogy ilyenkor mit kell csinálni, de ez olyasmi mint az utaskísérők a repülőn. Mire nekilátnak mutogatni én már alszom mert, köszi ezt a műsorszámot már ismerem. Ja persze! Abban az esetben viszont, hogy ha tényleg történne valami, nem tudom, hogy képes lennék-e tiszta fejjel gondolkozni.

http://cnt.rm.ingv.it/data_id/2221246460/event.html 

Amikor ma reggel 9-kor megmoszult a talaj a lábam alatt először azt hittem szédülök. Aztán az Olasz arcán láttam, hogy annak igencsak kicsi a valószínűsége, hogy ketten szédülünk egyszerre (most épp semmit nem ittunk). Aztán kerek szemekkel figyeltük, hogyan vonaglanak a falak. Valami egészen valószerűtlen volt az egész. Szemmel látható mozgásban volt körülöttünk minden. Én nagyjából gyökeret vertem. Hiába mondja a tájékoztató, hogy ezt, meg azt kell csinálni, hát az kérem nem olyan egyszerű!

Hogy tanuljunk is a történetből leírom mit kell(ene) csinálni földrengés esetén:

1) Azonnal a földre borulni (mert a földrengés úgyis kirántja alólad a talajt),

2) fedezékbe kúszni (legjobb valami asztal alatt, ablaktól távol és ideális esetben még takarjuk is be magunkat valamivel, hogy a szilánkoktól megóvjuk magunkat),

3) belekapaszkodni a fedezékedbe (vagy óvni a fejed, nyakad) amíg a rengés abba nem marad.

Ha netán valaki több infót szeretne, annak ajánlom az earthquakecountry.info oldalát.

Szóval ez egész egyszerűnek tűnik. Az agyamban kódolva is van de azért van néhány bökkenő. 3 asztal van a lakásban.  1 üveg - ez több szembontól is necces. Látok némi veszélyt szilánkos sebesülésekre, illetve be se férek alá, merthogy dohányzóasztal. 2 db amolyan IKEAs bárpult. Ez ugyan fa, de maximum behasalni tudok alá de még úgy is kilógnék minden irányból, ja és ezen tartom a poharakat. Ez is kilőve. Maradt az íróasztal. Az meg pont a lakás másik végében volt a rengéskor és egészen véletlenül az ablak mellett van. Ez sem lett volna valós megoldás. Mindegy is, mert annyira voltam képes, hogy gyökeret vertem az ajtóban (épp indulóban voltam) és próbáltam mérlegelni vajon mikor lesz kisebb bajom ha maradok, vagy ha rohanok. Maradtam. Szerencsére nem történt semmi néhány repedésen és néhány tárgy elmozdulásán kívül. Miután magamhoz tértem indultam a bányába. Még búcsúzóul Amóre bepróbálkozott, hogy "Ne menj dolgozni, a kilencediken vagy, az veszélyes!". Köszi, jól megnyugtattál! 

Menet közben néztem az utcára evakuálódott emberek tömkelegét és anyukámat akartam hívni, hogy képzeld mi történt. Aztán rájöttem, hogy talán nem kéne ráhoznom a frászt, hogy "Mama, földrengés volt ... megyek dolgozni a 9.-re". Csak este hívtam, hogy ha netán otthon az itteni rengés hír értékkel bírna, akkor ne kapjon szívrohamot a híradó előtt, hogy vajon mi van a külföldi gyerekével.

Amikor ilyen valószerűtlen/félelmetes/rettenetes/bárakármi történik az emberrel, óhatatlan, hogy elgondolkozik sz*ros kis életén. Én megerősödtem abban a nézetemben, hogy úgy kell élni, hogy bármikor megkaphatjuk a nagy utazásra szóló jegyet (bocs Anya, nem akarlak idegelni!). És nem arra gondolok, hogy holnap rohanok Prada cipőt venni, hanem, hogy értékeljük azt ami van, ami most van. Amíg lehet.

No, nem akarok kriptahangulatot kelteni! Van a mai földrengésnek pozitív hozománya is. Ma is tanultam egy szót. Kitörölhetetlenül beégett a memóriámba.

terremoto = földrengés

És az olaszosok kedvéért néhány link a helyi beszámolókról:
http://www.gazzettadiparma.it/home.php
http://www.repubblica.it/cronaca/2012/01/25/news/terremoto_in_provincia_di_verona_magnitudo_4_2_ma_nessun_danno-28717293/
http://parma.repubblica.it/cronaca/2012/01/25/news/terremto_a_parma_paura_e_gente_in_strada-28721050/


Mellesleg érzett már valaki életében földrengést????

A vásárlás nem triviális

És tényleg! Ez az „élmény” még a kezdetek kezdetéről van, amikor próbáltam megtalálni a helyem egy olyan országban, aminek a nyelvét nem ismerem és ahol 1 hétnél többet még sosem töltöttem.

Az egész Az Olasz meló legutóbbi bejegyzéséről jutott eszembe.

Valaki gondolkozott valaha a vásárláson, úgy általánosságban? A bevásárlólistán igen, meg azon is, hogy rá kéne magam venni, hogy elinduljak. De a vásárlás folyamata még sosem foglalkoztatott. Aztán elmentem itt „olaszban” vásárolni. Az üzletbe érvén döbbentem rá, hogy hiába keresek számomra alapvető élelmiszereket itt vagy egyáltalán nem azok vagy pedig elképzelésem sincs milyen csomagolásban keressem őket. Ennek folyományaként az első egynéhány vásárlás sokkal tovább tartott a megszokottnál. Ki kellett olvasnom minden csomagolást, hogy abban vajon mi rejlik. Mindezt olaszul. Így válik a hétköznapi bevásárlás élménnyé, legyen az pozitív, vagy negatív. Visszagondolva most már csak mosolygok a dolgon, de nekem anno egy rémálomnak tűnt. Nem tudom mit keresek, ez nyilván az arcomra is kiül, tanácstalanul bolyongok….. Rémes. Ja, és egy újabb hely, ahol olyan intim közelségbe keveredek emberekkel, hogy még az is előfordul, hogy hozzám szólnak. És lássuk be, engem ez az eshetőség az elején igencsak rettegéssel töltött el.

Egyszer még a bolti detektívet is rám állították, mert olyan sokáig lézengtem a boltban, hogy tolvajnak néztek.

Egy expedíció alkalmával, szótárral felfegyverezve, egy nagyobb élelmiszerüzletet vettem célba. Nem hipermarket, de nem is szatócsbolt méretűt. Pont olyat, ahol azt gondolnám, hogy minden, amire szükségem van fellelhető. Merthogy valaki mondta, hogy „.. na az Esselunga, az valami…”. Tény, hogy ha szó szerint veszem a kijelentést, akkor ezzel nem tudok vitatkozni. Na de én számítottam valamire. Pontosabban valami jóra, valami extrára. A baj csak azzal volt, hogy a saját mércém szerint.

Itt az ember nehezített pályán mozog. Az üzletek elrendezése kicsit más, és ugye az agyunkba az évek során észrevétlenül beívódott csomagolásokat sem találni sehol. Miután nagy nehezen lenyomoztad mondjuk a mustárt, amit kb. 2,5 perc örömködés követ, rájössz, hogy ööööö 4 féle mustár közöl vajon melyik ízlene? Van 6 féle vaj (nem margarin, az másik kategória!). Vajon az olcsó is jó? Húsok. Az hagyján, hogy magyarul se tudtam minek mi a neve, az állatnak az eleje vagy a vége, de legalább ránézésre felismertem, hogy ebből ezt, vagy azt szokás főzni. Itt nem ismerek fel semmit szinte, a csirkemellen és a combon kívül ugyanis másképp darabolják az állatokat. Rém frusztráló!

Persze fel tudom fogni pozitívan is, mert hihetetlen szabadságérzés, új tapasztalások, meg hasonlók, de amikor egy zacskó k*va majorannát akarsz venni és nincs, mert a fűszerpolc mellett elmész (ötször), mert annyira pici, hogy azt hiszed, hogy ez csak az egyik márka, de nem, nem az. Ez a teljes választék! Na szóval ezt nem nevezném megnyugtató érzésnek. Mi lenne, ha nem is tudom, garam masalát akarnék. Kismaroson, keleten, ez nem lett volna probléma. Csak beugrottam volna a CBAba és a szemem sarkából is felismertem volna, hogy mi, micsoda (meg a hajfesték se lett volna hiánycikk talán). Szóval nagyon más. A nyaralások utáni „Jajj, vegyünk valamit, amit otthon nem lehet kapni” érzés egy idő után átfordult egy olyanba, hogy „Uram atyám remélem, találok valami olyat, amit otthon is lehet kapni”, vagy legalább felismerem???

Na persze van jó oldala is! Itt nem számít extraságnak többféle mozarellából válogatni, vagy a pármai sonkát csak úgy leemelni a polcról. Otthon sosem vennék pezsgőt mert csak fejfájásos emlékeim vannak ,de itt jó a habzóbor, kóstoltam is jó párat. Rengeteg féle sajt, tészta, felvágott, olivaolaj, friss hal …… és még sorolhatnám! Az első néhány hónap ebben a mámorban telt. Az új dolgokat kipróbálni és rájönni, mi az, amit szeretek, mit nem. De erről majd máskor.

Aztán telik múlik az idő és az ember hozzászokik. Legalábbis amennyire lehet, adaptálódik.

Azóta rájöttem, hogy az afféle egzotikus dolgokat mint pl. a babérlevél (?!) az ázsiai boltban találom. És tejfölt már nem is keresek a polcokon.

... és hogy megy az olasz? II.

Sejtettem, hogy Amóre módszertani tudása szóba fog keveredni. Nos az van, hogy olyanja neki nincs. Az elején annyira nem bírta, hogy tudatlan vagyok, hogy nem is próbálkozott. Én meg vagyok annyira, a nagy pofám ellenére, szégyenlős, hogy nem mertem/akartam próbálkozni, mert tök égőnek éreztem. Aztán amikor kezdett eléggé frusztrálni az, hogy németül fele ennyi idő alatt megtanultam (jó, kicsit más körülmények között) próbáltam őt rávezetni, hogy most már nem annyira bánnám, ha időnként kettőnk közül legalább ő beszélne olaszul. Mostanra eljutottam oda, hogy egy hétköznapi beszélgetésből elég sok mindent megértek és időnként már ki is birok ezt-azt csikarni magamból. Kvázi eljött annak az ideje, hogy az állandó angolozás helyett az időnként úgy csináljunk, mintha tényleg Olaszországban lennénk. Ezeddig kevés sikerrel. Amóre nehezen viseli, ha azonnal nem értek meg valamit és hát ez igencsak gyakran előfordul. Mondjuk az a tempó sem segít amiben beszél hozzám. Az első visszakérdezések után, ami az első mondatnál meg is történik, azonnal visszaváltott angolra. Kénytelen voltam megfenyegetni, hogy ha ez így megy tovább akkor arrivederci, igazi olasz után nézek. Az igazi olaszok nem tudnak angolul. Jól megijedhetett mert azóta van, hogy két mondatot is kibír velem olaszul....


A többi módszert meg amikor tehetem gyűröm, bár előfordul, hogy a napi hajtás után (mindazt ugye angolul) az agyam beadja a kulcsot és kikapcsol. Olyankor keveredek hülye szituációkba. Amóre magyaráz nekem én meg üveges szemekkel meredek rá. Pont ez van akkor is, amikor Juve indulókat danol olaszul. Semmi hatása. Egyik este hasonló agyhalálos állapotban rázendített megint. Fel se vettem. Úgyse értem, meg hát most én mit kezdjek egy Juventus győzelmi dallal. Néhány percig ment a performace mire megbántódva közli velem, hogy várhatom, hogy megint énekeljen nekem bárakármit is ... He? Nagy értetlenkedés oda-vissza, mire kiderült, hogy nem Juve induló, hanem valami romantikus Ligabue dal volt repertoáron. Csórikám a Piccola stella senza cielo dalt énekelte nekem, én meg figyelemre se méltattam.
Jobb lesz a jövőben gondosabban odafigyelni, nehogy valami lényeges információról maradjak le, csak mert az agyam nem bírja a tempót!

... és hogy megy az olasz?

Standard kérdés, havonta legalább egyszer valaki nekem szegezi. Ilyenkor mindig elmondom, mindenkinek ugyanazt a betanult szöveget darálva, hogy kb. pont ugyanúgy haladok, mint bárki, aki egy sima, mezei tanfolyamra jár. Márminthogy otthon. Ezt csinálom én is. Hetente kétszer meglátogatom az olaszórát és nagyjából ennyi. Az irodában angolul beszélünk, az újdonsült barátaimmal szintén. Az üzletben meg felismerés után tájékozódom. Az alma, hagyma, tészta, tea és egyebek beszerzéséhez nem kell nyelvi zseninek lenni. TV-t meg nem nagyon nézek. Pedig az lehet, segítene. Egyébként ennél a monológomnál avatkozik közbe a húgom, hogy egy szavát se higyjétek, bla bla, meg hasonlók... mondjuk nem tudom, hogy ő honnan tudja az ilyesmit megállapítani.

Amikor kiköltöztem Elisabeth Gilbert után szabadon próbáltam magamnak nyelvi tandempartnert keresni. Ez szuper jó módja (lenne) a nyelvtanulásnak. Mindenki a saját nyelvén próbálja okítani a másikat és ha minden jól megy még egy új barátra is szert tesz az ember. Amolyan lingua-swinger. Na jó, lehet ez egy kicsit erős. Nos, nekem is ez volt a tervem; nyelvet tanulni meg új barátokra szert tenni.

Nekifogtam fogalmazgatni, hogy ne csak egy hirdetés legyen a sok közül. Aztán kiderült, hogy nincs más hirdetés, így könnyű lesz kitűnni. Wishful thinking... szabafordításban, ahogyan azt Móricka elképzeli. Annak rendje s módja szerint kitacepaóztam a hirdetésemmel az egyetem nyelvi részlegét. Hol máshol keressen az ember nyelvtanulni-vágyókat, ha nem itt. Úgy gondoltam, hogy a gondosan kiválasztott "A different language is a different vision of life." Fellini idézetre (mennyire stílusos nem???) majd özönlenek a jelentkezők. Aztán vártam, vártam és vártam, de senki nem jelentkezett. Úgy tűnt, a papírkám marketing értékén Fellini se dobott annyit, hogy valaki érdeklődését fel is keltse. Már majdnem el is felejtettem az egészet, mire egy reggel jött egy levél, tökéletes angolsággal megfogalmazva, hogy őt érdekli. Hm. Nem mondanám, hogy nagy a tolongás, de ha ez az egy ember szimpi, akkor nem is kell több jelentkező.

Találkoztunk. Elena lett a tandempartner. A motivációs szintem jelentősen emelkedett volna ha egy Alberto, Antonio, Giovanni, Lorenzo, Luca, Roberto, Vincenzo vagy bármi más nevű, jóvágású olasz macsó jelentkezik, de hát mindent azért mégsem lehet. Ilyen csak Julia Roberts-szel történik az Ízek, imák, szerelmek-ben. Elena tanárnő. Latint és görögöt tanít. És rémesen kimért jelenség. Az elején azt gondoltam, hogy jobb társ nem is kell, ő fogja bírni a nyelvészkedős-kukacoskodós kérdéseimet meg nem olyan analfabéta módon áll majd az egészhez mint a céges tanár (aki egy két lábon járó katasztrófa). Aztán egynehány lecke után rájöttem, bármennyire igyekszem is nem tudom felpörgetni, hogy egy hullámhosszon legyünk és ami rosszabb én sem tudok az ő zenségéhez idomulni. Meg hiába nyelvtanár, mégis csak két halott nyelvet oktat, így az én olasztudásomba se fog tudni sok életet lehelni. Egy darabig még gyűrtük egymást aztán elfáradtam abban, hogy én lelkiismeretesen (és ötletesen) nyúzom őt angolul én viszont semmit nem tanulok tőle. Heti szeánszaink abbamaradtak.

Aztán szert tettem egy nem annyira macsó-fazú ellenben selymes-hangú olaszra. Gondoltam majd most! Aztán szembesültem azzal, hogy kábé megtaláltam az 50 kilométeres körzetben fellelhető egyetlen olyan olaszt, akit nem csak, hogy nem zavar, de még élvezi is ha angolul beszélhet. Így aztán a villám-olasz nem valósult meg ellenben lett egy új barátom ;).

Azóta csak próbálom magam győzködni mindenfélével (amikkel anno a tanítványaimat kínoztam), hogy hallgass rádiót, nézz tévét nem baj ha nem érted, az agyad egy csodálatos szerkezet előbb-utóbb megérkezik a felismerés... meg, hogy nem baj, ha rosszul is de mondd!!! .... Ja persze!

Rádiót eddig csak félálomban hallgattam, a filmeket angolul néztem és hát beszélni.... azt tudom a legjobban mondani, hogy Parla Inglese???, vagyis Beszél angolul?. Mert az egyszerűbb mindig könnyebb... és sokszor megfutamodok. De egyre többször olasz felirattal nézem a filmeket, időnként bekapcsolom az olasz TV-t és van, hogy megpróbálom elmondani mit akarok - aztán az első visszakérdezésnél rákvörös leszek és elszaladok :)-.

Tuti tippek, furcsa sztorik? Ti hogy tanultatok/tanultok idegen nyelvet?

Egy magyar Olaszországban

Amore, rendes olasz gyerek lévén, immacolata alkalmából családozik. Így kicsit több időt töltöttem ezzel a blog üggyel. Azon elmélkedtem, hogy nem valami sokatmondó címet sikerült nagy hirtelenjében a blognak adni. Gondoltam megtoldom azzal, hogy egy magyar lány... (mert ettől egyből frappánsabb lenne ugye). És akkor áááááááááá eszembe jutott egy sztori.

Januárban volt anyukám 60 éves. A karácsonyt otthon töltöttem ezért mondtam neki, hogy ugye nem baj ha nem ugrálok haza havonta, még ha ilyen jeles esemény is van. Persze addigra én már kiötlöttem, hogy egy villámlátogatás erejéig azért csak hazaugrok. Ágnessel mindent leszerveztünk. Édesanyának csajos napot szervezett a húgom, ami a terv szerint Gerbeaud látogatássalvégződött. Ide kellett nekem is beérkeznem.

Épségben megérkeztem Ferihegyre és, hogy időben a tetthelyen legyek taxiba ültem. Szokásos menetrend, a sofőr igyekszik oldani a hangulatot, honnan jövök,telelni voltam, meg hova megyek kérdések. Nagy izgatottan mondom neki, hogy semmi telelés, hanem anyukám születésnapjára érkeztem. Villámlátogatás, 2 napig maradok, meglepetés meg "Zserbó", oda megyek. Most épp Olaszországban élek.... és akkor rámnézett a visszapillantóból. Egy villanásnyi ideig nem értettem mit méricskél és akkor eszembejutottak a WUs emlékek. A sok olaszországból hazaküldött pénz. A táncoslányok Olaszból. Jajj, nem. Én nem, Mármint én nem úgy, tudja mire gondolok... titkárnő vagyok. HÜLYE! ezzel semmit sem segítettem a helyzeten. Én az eszemmel keresem a pénzem. Na ezt végképp nem értette. Nem is csoda, elég gyenge érvelés. És akkor megpróbáltam értelmesen elmondani, hogy egy tisztességes irodai alkalmazott vagyok. Unalmas aktatkukac ellenben egyáltalán nem unalmas élettel :D.