A vásárlás nem triviális

És tényleg! Ez az „élmény” még a kezdetek kezdetéről van, amikor próbáltam megtalálni a helyem egy olyan országban, aminek a nyelvét nem ismerem és ahol 1 hétnél többet még sosem töltöttem.

Az egész Az Olasz meló legutóbbi bejegyzéséről jutott eszembe.

Valaki gondolkozott valaha a vásárláson, úgy általánosságban? A bevásárlólistán igen, meg azon is, hogy rá kéne magam venni, hogy elinduljak. De a vásárlás folyamata még sosem foglalkoztatott. Aztán elmentem itt „olaszban” vásárolni. Az üzletbe érvén döbbentem rá, hogy hiába keresek számomra alapvető élelmiszereket itt vagy egyáltalán nem azok vagy pedig elképzelésem sincs milyen csomagolásban keressem őket. Ennek folyományaként az első egynéhány vásárlás sokkal tovább tartott a megszokottnál. Ki kellett olvasnom minden csomagolást, hogy abban vajon mi rejlik. Mindezt olaszul. Így válik a hétköznapi bevásárlás élménnyé, legyen az pozitív, vagy negatív. Visszagondolva most már csak mosolygok a dolgon, de nekem anno egy rémálomnak tűnt. Nem tudom mit keresek, ez nyilván az arcomra is kiül, tanácstalanul bolyongok….. Rémes. Ja, és egy újabb hely, ahol olyan intim közelségbe keveredek emberekkel, hogy még az is előfordul, hogy hozzám szólnak. És lássuk be, engem ez az eshetőség az elején igencsak rettegéssel töltött el.

Egyszer még a bolti detektívet is rám állították, mert olyan sokáig lézengtem a boltban, hogy tolvajnak néztek.

Egy expedíció alkalmával, szótárral felfegyverezve, egy nagyobb élelmiszerüzletet vettem célba. Nem hipermarket, de nem is szatócsbolt méretűt. Pont olyat, ahol azt gondolnám, hogy minden, amire szükségem van fellelhető. Merthogy valaki mondta, hogy „.. na az Esselunga, az valami…”. Tény, hogy ha szó szerint veszem a kijelentést, akkor ezzel nem tudok vitatkozni. Na de én számítottam valamire. Pontosabban valami jóra, valami extrára. A baj csak azzal volt, hogy a saját mércém szerint.

Itt az ember nehezített pályán mozog. Az üzletek elrendezése kicsit más, és ugye az agyunkba az évek során észrevétlenül beívódott csomagolásokat sem találni sehol. Miután nagy nehezen lenyomoztad mondjuk a mustárt, amit kb. 2,5 perc örömködés követ, rájössz, hogy ööööö 4 féle mustár közöl vajon melyik ízlene? Van 6 féle vaj (nem margarin, az másik kategória!). Vajon az olcsó is jó? Húsok. Az hagyján, hogy magyarul se tudtam minek mi a neve, az állatnak az eleje vagy a vége, de legalább ránézésre felismertem, hogy ebből ezt, vagy azt szokás főzni. Itt nem ismerek fel semmit szinte, a csirkemellen és a combon kívül ugyanis másképp darabolják az állatokat. Rém frusztráló!

Persze fel tudom fogni pozitívan is, mert hihetetlen szabadságérzés, új tapasztalások, meg hasonlók, de amikor egy zacskó k*va majorannát akarsz venni és nincs, mert a fűszerpolc mellett elmész (ötször), mert annyira pici, hogy azt hiszed, hogy ez csak az egyik márka, de nem, nem az. Ez a teljes választék! Na szóval ezt nem nevezném megnyugtató érzésnek. Mi lenne, ha nem is tudom, garam masalát akarnék. Kismaroson, keleten, ez nem lett volna probléma. Csak beugrottam volna a CBAba és a szemem sarkából is felismertem volna, hogy mi, micsoda (meg a hajfesték se lett volna hiánycikk talán). Szóval nagyon más. A nyaralások utáni „Jajj, vegyünk valamit, amit otthon nem lehet kapni” érzés egy idő után átfordult egy olyanba, hogy „Uram atyám remélem, találok valami olyat, amit otthon is lehet kapni”, vagy legalább felismerem???

Na persze van jó oldala is! Itt nem számít extraságnak többféle mozarellából válogatni, vagy a pármai sonkát csak úgy leemelni a polcról. Otthon sosem vennék pezsgőt mert csak fejfájásos emlékeim vannak ,de itt jó a habzóbor, kóstoltam is jó párat. Rengeteg féle sajt, tészta, felvágott, olivaolaj, friss hal …… és még sorolhatnám! Az első néhány hónap ebben a mámorban telt. Az új dolgokat kipróbálni és rájönni, mi az, amit szeretek, mit nem. De erről majd máskor.

Aztán telik múlik az idő és az ember hozzászokik. Legalábbis amennyire lehet, adaptálódik.

Azóta rájöttem, hogy az afféle egzotikus dolgokat mint pl. a babérlevél (?!) az ázsiai boltban találom. És tejfölt már nem is keresek a polcokon.