Caprese

Insalata Caprese (ejtsd: kápreze), vagy ahogy otthon emlegetjük, mozzarella (ejtsd: /mottsaˈrɛlla/ és nem mozarela) saláta. Nevét feltételezett származási helyének, Capri szigetének köszönheti. Ezt a salátát először az 50-es években szolgálták fel Nápoly környékén, az olasz szokásoktól eltérően előételként. Az Olaszok ugyanis a salátát nem előételnek vagy köretként fogyasztják, hanem az étkezést zárják vele.

Eredetileg bivaly-mozzarellából készül ez a fenséges trikolór de sima mozarellából is nagyon finom. Persze aki teheti, legalább egyszer próbálja ki milyen is bivaly-mozarellából.

Ez a saláta hihetetlen egyszerű! Nem is a "recept" miatt jutott eszembe. Az egész nem más, mint paradicsom, mozzarella, bazsalikom, só és olívaolaj. Nem igényel nagy tapasztalatot, vagy különösebb kézügyességet. Nem is igazán kellenek hozzá beszerezhetetlen hozzávalók, azonban van mégis valami, amin elbukhat ez a rém egyszerű saláta. És ez a paradicsom. Érett paradicsom nélkül szerintem bele se kezdjünk. Arra locsolhatunk méregdrága olívaolajat, várhatjuk, hogy összeérjenek az ízek, nem lesz olyan, amilyennek lenni kell. Rossz nem lesz, de jó se. Ha viszont a sokszoknyás falusi nénitől olyan paradicsomot sikerült vennünk a piacon (az etiléngázon érlelt paradicsom sosem lesz az igazi), hogy hazaérvén mindennek paradicsom illata van, akkor azon nyomban rohanjunk vissza a piacra bazsalikomot venni és bármilyen sorsot is tervezünk eredetileg a paradicsomnak, azt felejtsük el. Az illatos, zamatos, nem túl puha paradicsom capresenek van teremtve! A másnap, vagy még a nagy lendületben aznap beszerzett mozzarellával mennyei capreset kanyaríthatunk percek alatt.

És akkor a precízebbek kedvéért a recept. Legalábbis megközelítőleg...
Személyenként
1 paradicsom
1 mozzarella
4-5 levél bazsalikom
só
olívaolaj


A paradicsomot és a mozzarellát nagyjából fél cm vastagra szeleteljük (vagy ahogy épp sikerül). Rétegesen egymásra halmozzuk a paradicsomot, a mozzarellát és a bazsalikomot. Sózzuk, nem kell óvatoskodni, és jó minőségű olívaolajjal bőven meglocsoljuk.
Ha valaki a képen látható módon mini-mozzarellából és koktélparadicsomból szeretné,  alakkor legalább 2-2 paradicsommal és mozzarellával számoljon fejenként.


Buon appetito! ;)

Richter a barátom

Ha az ember egy helyben éli az életét fel sem tűnik neki, hogy egy-egy része a világnak milyen "különleges" képességeket kíván az emberektől.

Amikor Floridában voltam, kiképződtem hurrikán esetére. Tudom, hogy az ablakokat be kell reteszelni; gázt, elektromosságot el kell zárni, le kell kapcsolni. Be kell szerezni elsősegély dobozt és fel kell szerelkezni palackozott vízzel és tartós élelmiszerrel. Mindemellett az a tuti, ha bebújsz a beépített szekrénybe mert Floridában az tűnik a legbiztonságosabbnak. Otthon megtanultam gyorsan összepakolni, ha netán a Duna annyit emelkedne, hogy költözni kell.

Amikor Olaszországba költöztem nem gondoltam, hogy itt újabb készség-szettre teszek majd szert és kiképződök földrengés ellen. A cég próbál minket felkészíteni mindenféle "Mit kell tenni földrengés esetén" listákkal, amiben van egy csomó hasznos dolog, de van egy sor másik is, amire ezek nem adnak választ.

Persze az sem segíti különösebben a helyzetet, hogy mivel az agy (legalábbis az enyém) ezekkel az irányíthatatlan természeti jelenségekkel nem tud mit kezdeni, különböző rém-szcenáriókat gyárt. A legutóbbi rengés után napokig a leglehetetlenebb helyzeteken agyaltam. A tanultak szerint a rengést legjobb ha az asztal alatt vészeljük át, majd amikor a rengés véget ért, akkor kell a házból kimenekülni. Azon már túltettem magam, hogy nekem nincs asztalom ami alá be lehetne bújni. Az álmatlanul töltött éjszakákon viszont rájöttem, hogy nekem a rengés utáni menekülés se olyan triviális mint először gondoltam. Pláne nem, ha rám omlik a lakás. Na jó, mondjuk nem omlik rám, de akkor is! Amikor az ágyban fekve azt éreztem, hogy mozog a föld egyszerre ötven dolog zúzott át az agyamon: Hol a szemüvegem? Anélkül ugye menekülhetek, csak épp semmi értelme. Hol a telefon, jajj pénzt is kéne magamhoz venni, vagy hát legalábbis egy bankkártya jó lenne. Bugyiban és atlétában mégsem rohanhatok ki az utcára. Nem hiába mondja anyukám, hogy legalább egy rendes pizsamámnak lennie kell/kellene (mondjuk ő hálóinget mond de én abban nem tudok aludni, ráadásul vészhelyzet esetén lehet, hogy az alsó felemet nem is takarná). Pizsamában kéne aludnom. Áh, képtelenség 26 fokban. Mit tudok magamra rántani hirtelen. Huh, megint elfelejtettem a listát megcsinálni, hogy ha netán valami történne velem, akkor a családomnak egy kicsit egyszerűbb legyen utánam rendet rakni. Ezen lehet háborogni, hogy morbid vagyok, meg mi történne, de én tuti nem akarok extra feladatokat a családom nyakába varrni. Elég szar ügy az magában ha az ember idő előtt eltávozik.

Miután évezredeknek tűnő perceket töltöttem ezekkel, az ágy mellé készítettem a zseblámpát, meg egy nadrágot és egy kardigánt. Vészhelyzetre való felkészülés kipipálva. Újra megpróbáltam elaludni. Ment a listagyártás: nadrág, pulcsi megvan, szemüveget megtalálom sötétben is. Elemlámpa pipa. Jajj, lehet túl kicsi. Mi van, ha elgurul. Akasszam a nyakamba? Ja, hogy jól megfulladjak.. na jó tiszta hülye vagyok, nyugalom, alvás van.... 

A Görög azt mondta vesz mindenkinek sípot... nekem nem kel, tudok fütyüli. Ja de csak két kézzel. Mégis kell a síp. Nem gyantáztam le a lábam. Jesszus ha rám omlik a ház és ki kell menteni a szőrös lábamat kell majd szegényeknek fogdosni. Már fél kettő van? Nem baj leborotválom. Mi van ha épp a zuhany alatt vagyok meztelen és akkor omlik rám a ház.... Na jó tiszta hülye vagy. A kiszámíthatatlant nem sakkozhatod ki... szóval így jól elbeszélgettünk magammal. Aztán úgy döntöttem, hogy legfontosabbak megvannak. Szemüveg, telefon, elemlámpa, ruha az ágy mellett - praktikus, a túléléshez fontos dolgok. Kereszt a nyakamban... és a karkötő - mert ezek meg nekem fontosak.

 

 

Az előzmények ...