Egy nem szokványos útinapló.
Ez a sztori tavaly decemberben kezdődik, amikor is összefutottam otthon egy barátommal...
- Februárban Rómában leszek, nem futunk össze? - mondta ő
- De jó ötlet, miért is ne! - mondtam én, közben szegény anyukám meg csak nézett ránk, hogy ez nem gyengén bizarr párbeszéd a mínusz két-fokban, egy magyar kisvárosban, a piacra menet.
Ennyiben maradtunk. Minek is a részletekkel vesződni manapság, amikor mobiltelefonnal és internet vagyunk felszerelkezve.
Aztán jött a február és a barátom tényleg Rómában volt. Amórénak haza kellet mennie mindenféle ügyeket intézni, így csajos római vakáció lett tervbe véve.
Elég szar kimondani, de tíz évvel ezelőtt, egy katolikus zarándoklat során, már jártam Rómában (és inkább a tíz év, mint a zarándoklat zavar). Akkor kipipáltam a híres látnivalókat, nevezetességeket ezért most egy kicsit másra vágytam. Na, nem mintha nem lenne elég látnivaló Rómában vagy, hogy a Vatikánt, a Kolosszeumot vagy bármit ne lehetne kétszer megnézni! Engem azonban mindig is izgatott az, hogy hogyan élnek az emberek, hova mennek a helyiek, mit esznek, mit isznak... Rómában élj úgy, mint a rómaiak! Ezt szerettem volna.
Igazi gasztro-kalandot terveztem. Kifaggattam mindenkit, akiről tudtam, hogy közelebbi szálak fűzik Rómához, hogy mit, hol és mikor.
A szállást a hrs last minute oldalon foglaltuk. Meglepően olcsó volt. A szálloda oldalán levő ár felét fizettük, ezért a megérkezésig picit aggódtunk, nehogy valami felültetés legyen. A reggel hetes freccia rossával indultunk (amolyan gyorsvonat), ami 10 körül gördült be Róma Terminire. A vonaton kiderült, hogy hacsak nem akarok egész nap egyedül bolyongani, akkor a gasztromániának lőttek. Legalábbis abban a formában, ahogy én szerettem volna. A lengyel barátom hagyományos városnézést tervez. Ráadásul az "egyszer élünk" mottómat sem feltétlenül osztja. Mindegy, majd valahogy megoldom, enni mégiscsak kell!
Az állomáson gyorsan kellett egy kapucsínót innunk, hiszen aznap még nem ittunk - igen, kezdünk olaszosodni ebben a tekintetben-, aztán irány a szállás.
A szállás elsőre kicsit Bates Moteles volt. A pályaudvar közelében, nem annyira barátságos környéken, egy nagyival a recepción. Ettől függetlenül minden rendben volt, a szoba tiszta, fürdő kicsit kopott, de rendben. Aztán irány a város.
Akkor most jön a nem annyira hagyományos útinapló. Nem hagyományos, mert az egyes látnivalókat nem fogom elemezni. Több okból sem. Nem értek hozzá, nem vagyok történész, se idegenvezető, se nem hihetetlenül tájékozott. Ráadásul nálamnál sokkal hozzáértőbbek írtak már mindenfélét, ami Interneten fellelhető, így nem látom értelmét annak, hogy élménybeszámoló jelszóval összeollózzak egy útikönyvre való tudományt. Helyette inkább arról írok, mit éreztem, gondoltam és leginkább ettem, vagy enni terveztem Rómában.
Nekünk ezek fértek bele a két napba:
1. nap
Giardini Piazza Vittorio - Piazza Santa Maria Maggiore - ebéd - Santa Maria ai Monti templom - Kolosszeum és környéke - Basilica di San Clemente - Arco di Costantino - Circo Massimo - S. Gregorio Magno - Santi Giovanni e Paolo - Piazza Cavalieri di Malta és A kulcslyuk – Giardino degli Aranci (Narancsfakert) - Pillantás a Tevere folyóra - Sancta Cecilia in Trastevere- Vacsora - Szent Péter Bazilika éjjel
2. nap
Piazza Barberini és Fontana del Tritone - rémes kapucsínó a Pepy's bárban - Trinitá dei Monti - Piazza di Spagna (a kettő között a Spanyolépcső) - Chiesa di S. Andrea delle Fratte - Trévi kút - Pantheon - Palazzo Madama - Piazza Navona - Area Sacra - Chiesa del Jesú - Palazzo Venezia - Monumento a Vittorio Emanuele II. – A Gettó (Ghetto) - ebéd (kétszer) - Piazza di Montecitorio - fagyi a Giolittiben - Via del Corso - Piazza del Popolo - Salita del Pincio
3. nap
San Giovanni Laterano - Katakomba - Ciuri Ciuri Pasticceria - Szent Péter Bazilika - Castel Sant' Angelo - Piazza Farnese - Campo de Fiori - estebéd - visszaút.
Aki Rómát veszi útba az, ha teheti, a tél végén menjen. Az idő arrafelé már nem annyira barátságtalan ilyenkor (bár idén Róma teljesen megbénult a havazások miatt) és szerintem sokkal kevesebb turista van mint nyáron, vagy a jeles katolikus ünnepek környékén.
Tömegközlekedés - Szerintem a város gyalog is jól bejárható és lépten-nyomon van valami látnivaló, így szinte fel sem tűnik, hogy egész nap gyalogol az ember. Mi egyszer buszoztunk, mert addigra elegünk lett az egész napos gyaloglásból. Ha valaki mégis inkább tömeg-közlekedne, akkor javaslom a napijegyet, mert azzal Olaszországban szinte mindenhol olcsóbb közlekedni. Amennyiben valaki hosszabb időre látogat Rómába, érdemes elgondolkozni a Róma pass-on. Ez nem csak tömegközlekedésre jogosít, de 2 múzeum ingyenesen látogatható vele.
Ami a tipikus útikönyvekben nincs benne:
Első napi ebéd - bármennyire is gondolkozom rajta, nem jut eszembe az étterem neve. Ha jól emlékszem a Via Cavouron van. Nem volt tervbe véve, hogy itt eszünk de az a helyzet, hogy Olaszországban nem akkor eszik az ember, amikor kedve támad. Ebédelni 12 és kb. délután három körül illik. És nem csak, hogy ekkor illik, de ilyenkor lehet. Ennél később már nem nagyon találunk olyan éttermet, trattoriát, ahol enni adnak. Ráadásul a szieszta idejére a boltok is bezárnak így még egy darab kenyeret se tud venni az éhes ember. Az idő nyomása alatt beültünk az első szimpatikus helyre. A hely teljesen bizarr volt, telezsúfolva mindenféle kacattal és étellel. No meg egy udvarlós pincérrel, aki földrajzból nem annyira jó. Kokketált velünk ugyan, de amikor kiderült, hogy a barátosnőm lengyel, mondta, hogy ja, persze a Szovjetunió. Próbáltuk megmagyarázni, hogy vakvágányon van, de nem értette, hogy Lengyelország önálló állam. Nem erősködtünk.
Basilica di San Clemente - Az egyik kollégám ajánlotta azzal a felvezetéssel, hogy a Kolosszeum szomszédságában van, nem sokan ismerik, de mindenképp érdemes megnézni. Naná, hogy megnéztük :). Tényleg nem túl felkapott, de szerintem mindenképp érdemes ellátogatni ide. Fényképezni sajnos nem lehetett. Három különböző korszakban létezett templomot láthatunk egymásra építve.
Piazza Cavalieri di Malta és A kulcslyuk – ha valaki szervezett csoporttal megy Rómába, ide valószínűleg nem fogják elvinni. Logikus, hiszen egy busznyi emberrel órákon át sorban állni a kulcslyuknál nem annyira jó móka. Szerintem érdemes megnézni, de kizárólag tiszta időben élvezhető. A lyukon keresztül a Szent Péter Bazilika kupolája látható tiszta időben. Idén másodszor is megnéztem, és másodszorra is nagyon tetszett. Próbáltam lencsevégre kapni, de a mögöttem álló sor kissé stresszelt, így nem tudtam a megfelelő beállítást kiokoskodni. A végeredmény így csak egy „ott lenne látható” kép lett.
Vacsora – Jajj, nagyon izgultam emiatt. Végre valami evős kaland. Ráadásul helyi erővel felszerelkezve indulunk neki. Gondoltam. Mivel a Görögnek római pasija van sokat vártam a vacsorától. Valami jó kis bennfentes hely, ahova csak olaszok járnak, jó a kaja, ismerik a pincért/szakácsot. Lehet, hogy lett volna ilyen hely, de annyira olaszosra vették a figurát, hogy végül 2,5 órát várunk rájuk és az éhhalál küszöbén, no meg félve attól, hogy nem lesz sehol hely, végül a Lengyellel mi foglaltunk asztalt. Kockás-terítős, hívogató kis hely, gondoltuk. Rosszul. A hely annyira pocsék volt (La Ciurma del Pescatore, via di S. Cecilia 31.), hogy még fotózni is elfelejtettem. Az étterem új részében kaptunk asztalt. Kb. 10 fok volt, kabátban ültünk. Miután a pincér nagy nehezen észrevett minket (ami azért fura, mert ő ültetett le minket) legalább fél óra eltelt. Aztán a rendelésfelvételnél kiderült, hogy az étlap fele még/már nincs. Jó, akkor kérünk mást. Aztán egy óra várakozás. A „fagyban”. Mikor végre előtápászkodtak a kajával kiderült, hogy a módosított étlap szerint megrendeltek sincsenek. Hogy? Amíg beért a konyhára a rendelésünkkel elfogyott a kaja??? Na mindegy! Illetve nem, mert a kaja is szar volt. A tészta annyira „al dente”, hogy majdnem beletört a fogam. Szidtuk is a Rómait, hogy erről mind ő tehet, mert elb*szta az időt és miatta jöttünk ide, és nem mentünk máshova, ahol meleg van és finom az étel. A vacsorát gyorsan belapátoltuk, amolyan, „csak szabaduljunk innen gyorsan” módon. Aztán jött a számla, ami a Rómainál is kiverte a biztosítékot. Előre ment, gondolom cirkuszolt. Nem hallottunk de a pincér mélyen hajbókolva ajánlgatta a desszertjeiket. Mondtuk, hogy annyira szar volt minden, hogy köszi inkább semmit nem szeretnénk már, csak hazamenni. Aztán kaptunk valami engedményt. Persze azért annyit nem, hogy jól éreztük volna tőle magunkat.
