Caprese

Insalata Caprese (ejtsd: kápreze), vagy ahogy otthon emlegetjük, mozzarella (ejtsd: /mottsaˈrɛlla/ és nem mozarela) saláta. Nevét feltételezett származási helyének, Capri szigetének köszönheti. Ezt a salátát először az 50-es években szolgálták fel Nápoly környékén, az olasz szokásoktól eltérően előételként. Az Olaszok ugyanis a salátát nem előételnek vagy köretként fogyasztják, hanem az étkezést zárják vele.

Eredetileg bivaly-mozzarellából készül ez a fenséges trikolór de sima mozarellából is nagyon finom. Persze aki teheti, legalább egyszer próbálja ki milyen is bivaly-mozarellából.

Ez a saláta hihetetlen egyszerű! Nem is a "recept" miatt jutott eszembe. Az egész nem más, mint paradicsom, mozzarella, bazsalikom, só és olívaolaj. Nem igényel nagy tapasztalatot, vagy különösebb kézügyességet. Nem is igazán kellenek hozzá beszerezhetetlen hozzávalók, azonban van mégis valami, amin elbukhat ez a rém egyszerű saláta. És ez a paradicsom. Érett paradicsom nélkül szerintem bele se kezdjünk. Arra locsolhatunk méregdrága olívaolajat, várhatjuk, hogy összeérjenek az ízek, nem lesz olyan, amilyennek lenni kell. Rossz nem lesz, de jó se. Ha viszont a sokszoknyás falusi nénitől olyan paradicsomot sikerült vennünk a piacon (az etiléngázon érlelt paradicsom sosem lesz az igazi), hogy hazaérvén mindennek paradicsom illata van, akkor azon nyomban rohanjunk vissza a piacra bazsalikomot venni és bármilyen sorsot is tervezünk eredetileg a paradicsomnak, azt felejtsük el. Az illatos, zamatos, nem túl puha paradicsom capresenek van teremtve! A másnap, vagy még a nagy lendületben aznap beszerzett mozzarellával mennyei capreset kanyaríthatunk percek alatt.

És akkor a precízebbek kedvéért a recept. Legalábbis megközelítőleg...
Személyenként
1 paradicsom
1 mozzarella
4-5 levél bazsalikom
só
olívaolaj


A paradicsomot és a mozzarellát nagyjából fél cm vastagra szeleteljük (vagy ahogy épp sikerül). Rétegesen egymásra halmozzuk a paradicsomot, a mozzarellát és a bazsalikomot. Sózzuk, nem kell óvatoskodni, és jó minőségű olívaolajjal bőven meglocsoljuk.
Ha valaki a képen látható módon mini-mozzarellából és koktélparadicsomból szeretné,  alakkor legalább 2-2 paradicsommal és mozzarellával számoljon fejenként.


Buon appetito! ;)

Richter a barátom

Ha az ember egy helyben éli az életét fel sem tűnik neki, hogy egy-egy része a világnak milyen "különleges" képességeket kíván az emberektől.

Amikor Floridában voltam, kiképződtem hurrikán esetére. Tudom, hogy az ablakokat be kell reteszelni; gázt, elektromosságot el kell zárni, le kell kapcsolni. Be kell szerezni elsősegély dobozt és fel kell szerelkezni palackozott vízzel és tartós élelmiszerrel. Mindemellett az a tuti, ha bebújsz a beépített szekrénybe mert Floridában az tűnik a legbiztonságosabbnak. Otthon megtanultam gyorsan összepakolni, ha netán a Duna annyit emelkedne, hogy költözni kell.

Amikor Olaszországba költöztem nem gondoltam, hogy itt újabb készség-szettre teszek majd szert és kiképződök földrengés ellen. A cég próbál minket felkészíteni mindenféle "Mit kell tenni földrengés esetén" listákkal, amiben van egy csomó hasznos dolog, de van egy sor másik is, amire ezek nem adnak választ.

Persze az sem segíti különösebben a helyzetet, hogy mivel az agy (legalábbis az enyém) ezekkel az irányíthatatlan természeti jelenségekkel nem tud mit kezdeni, különböző rém-szcenáriókat gyárt. A legutóbbi rengés után napokig a leglehetetlenebb helyzeteken agyaltam. A tanultak szerint a rengést legjobb ha az asztal alatt vészeljük át, majd amikor a rengés véget ért, akkor kell a házból kimenekülni. Azon már túltettem magam, hogy nekem nincs asztalom ami alá be lehetne bújni. Az álmatlanul töltött éjszakákon viszont rájöttem, hogy nekem a rengés utáni menekülés se olyan triviális mint először gondoltam. Pláne nem, ha rám omlik a lakás. Na jó, mondjuk nem omlik rám, de akkor is! Amikor az ágyban fekve azt éreztem, hogy mozog a föld egyszerre ötven dolog zúzott át az agyamon: Hol a szemüvegem? Anélkül ugye menekülhetek, csak épp semmi értelme. Hol a telefon, jajj pénzt is kéne magamhoz venni, vagy hát legalábbis egy bankkártya jó lenne. Bugyiban és atlétában mégsem rohanhatok ki az utcára. Nem hiába mondja anyukám, hogy legalább egy rendes pizsamámnak lennie kell/kellene (mondjuk ő hálóinget mond de én abban nem tudok aludni, ráadásul vészhelyzet esetén lehet, hogy az alsó felemet nem is takarná). Pizsamában kéne aludnom. Áh, képtelenség 26 fokban. Mit tudok magamra rántani hirtelen. Huh, megint elfelejtettem a listát megcsinálni, hogy ha netán valami történne velem, akkor a családomnak egy kicsit egyszerűbb legyen utánam rendet rakni. Ezen lehet háborogni, hogy morbid vagyok, meg mi történne, de én tuti nem akarok extra feladatokat a családom nyakába varrni. Elég szar ügy az magában ha az ember idő előtt eltávozik.

Miután évezredeknek tűnő perceket töltöttem ezekkel, az ágy mellé készítettem a zseblámpát, meg egy nadrágot és egy kardigánt. Vészhelyzetre való felkészülés kipipálva. Újra megpróbáltam elaludni. Ment a listagyártás: nadrág, pulcsi megvan, szemüveget megtalálom sötétben is. Elemlámpa pipa. Jajj, lehet túl kicsi. Mi van, ha elgurul. Akasszam a nyakamba? Ja, hogy jól megfulladjak.. na jó tiszta hülye vagyok, nyugalom, alvás van.... 

A Görög azt mondta vesz mindenkinek sípot... nekem nem kel, tudok fütyüli. Ja de csak két kézzel. Mégis kell a síp. Nem gyantáztam le a lábam. Jesszus ha rám omlik a ház és ki kell menteni a szőrös lábamat kell majd szegényeknek fogdosni. Már fél kettő van? Nem baj leborotválom. Mi van ha épp a zuhany alatt vagyok meztelen és akkor omlik rám a ház.... Na jó tiszta hülye vagy. A kiszámíthatatlant nem sakkozhatod ki... szóval így jól elbeszélgettünk magammal. Aztán úgy döntöttem, hogy legfontosabbak megvannak. Szemüveg, telefon, elemlámpa, ruha az ágy mellett - praktikus, a túléléshez fontos dolgok. Kereszt a nyakamban... és a karkötő - mert ezek meg nekem fontosak.

 

 

Az előzmények ...

Folytatásos rémtörténet - újabb felvonás

Nem gondoltam, hogy ez a történet még folyatódni fog. És mégis. Cichókám ismét alakított. Persze az én hibám, miért állok még vele egyáltalán szóba... csak hát Florence, Florence marad.

Miután nem írták alá a szerződését a próbaidő végén (nem csoda, egyszer még a német főnököt is leordította), igencsak maga alatt volt szegény. Én meg nem tudok nemet mondani az elesetteknek. Sajnáltam, mert az osztályunkon senki nem szerette, senki nem beszélt vele... csak én. Hazaköltözött, aztán Németországban kapott munkát. Időnként felhívott, én meg meghallgattam. Aztán bejelentette, hogy jön. Meglátogat minket, mert hiányzik neki a város. Ezt azóta sem bírtam megfejteni, mert amíg itt volt mindenre csak panaszkodott. Összecsődítettük a német-ajkú bandát, akik még szóba álltak vele, hogy majd ha jön jól megeszünk együtt egy pizzát. Sara fel is ajánlotta neki, hogy nála alhat. Persze ő nem volt ott azon a bizonyos estén... Most nézem, hogy ezt nem is regéltem el.

http://www.eggextractor.com/sigmundfreud/sigmundfreud.jpg

Aztán vártuk. Sokáig nem jelentkezett. Aztán az érkezés előtt néhány nappal bejelentette, hogy egy újdonsült kolléganőjével jön és esetleg el tudnánk-e őt is szállásolni. Valahogy senki nem ugrált, hogy egy vadidegen nőt (pláne Cichót ismerve!) magához vegyen 4 napra. Ráadásul Sara férje épp kórházba került.

Hívtam az indulás előtti este, semmi. Hívtam az indulás reggelén az irodában (a délutáni géppel érkezett), írtam neki emailt semmi. Üzentem neki egy közös ismerősünkkel, akivel egy gépen utazott. Semmi. Aztán délután kaptunk egy email tőle, hogy mivel nem jelentkeztünk úgy döntött, inkább Firenzébe megy az utazótársával.

Mindenki értetlenül állt a dolog előtt, de hát Cichókám már csak ilyen. Ha nem borul a lába elé mindenki, akkor abból tuti sértődés van.

Konklúzió? Legalább nem nekem kell neki megmondani, hogy ne hívjon többet. Bár, Cichónál azért sosem lehet biztosra menni.

Kapcsolódó epizódok: 1 * 2 * 3 * 4

Kalcium, magnézium, patika

Nem vagyok egy fitnesz mániás, de az olasz étrend valahogy nem tud összeegyezkedni a szervezetemmel. Jó nem is csoda, ha az ember pizzával, tésztákkal, meg hasonló egyéb szénhidrátbombákkal van körülvéve. Megspékelve ezt azzal, hogy itt este nyolc előtt vacsorázni egyenesen ciki. Ez nem zavarna annyira, de Amórét nem nagyon tudom rávenni, hogy hamarabb vacsorázzunk. "Hogy lehet 19:00-kor (nekem már szinte ez is késő) vacsorázni????" szokott hőbörögni.

Mindegy is. Lényeg, hogy egy ideje nyomom a bodyrock őrületet. Szuper jó, most nem részletezem, ellenben gondoltam nem árt, ha időnként bekapok egy-egy kalcium és magnézium tablicskut. Pláne, hogy időnként az edzések után négykézláb próbálok magamhoz térni.

Fel is kerekedtem, hogy beszerzem ezeket a "csodaszereket". Itt olyanforma drogéria mint a DM, vagy a Rossmann nem létezik. Az itteni Acqua e sapone csupán halovány utánzata ezeknek. Persze az üzlet rohadásig tele van, de ugyanaz a termék van kipakolva nyolc polcra. Itt pl. nem lehet, legalábbis az én környékemen, Ariel mosószert kapni. Van persze más de én szeretem ha a fehér ruha fehér marad. Az öblítőkkel is vannak fenntartásaim. Minden Marsiglia, vagyis Marseille szagú. Bocsánat Marseilles szappan illatú, ami (elnézést kérek az idősebb hölgy olvasóktól, tisztelet a kivételnek de) egyszerűen öregasszony szagú. Akinek ez nem mond semmit .... hát ..... amolyan mosószappan féle illat. Én a falnak megyek tőle. És ezt bírják minden formában. Mosópor, öblítő, kézmosó.... Őrület! Most is itt van az orromban.

No de nem is ezt akartam mesélni, csak hát márszejszag eltérített.

Szóval mivel semmi valamire való drogéria nincs megközelíthető távolságban, gondoltam a patikában próbálok szerencsét. Egyáltalán nem gondoltam, hogy ez egy kihívást jelentő feladat lenne. A magnézium és kalcium szavak latin/görög eredetűek, egy gyógyszerésznek ez értenie kell. Mellesleg hatalmas olasz szókincsemben egészen véletlenül szerepel a calcio /'kaltʃo/ vagyis foci, vagy kálcium szó (azt még nem bírtam mondjuk megfejteni, hogy hol az összefüggés). A sorszámomat gyűrögetve, teljes nyugodtsággal nézegettem a polcra kipakolt illóolajokat. Ezzel korábban voltsztorim. Akkor persze, amikor nekem kellett, nem voltak kirakva. Lehet miattam rakták elérhető távolságba, hogy még egyszer ne kelljen velem egyezkedniük? Bemondják a számomat. Settantadue. Erre egy nő odarohan a soros eladóhoz (legalább 4 van belőlük). Nézem a számom 72. Pedig ez az én számom. Biztos rosszul hallottam. De ha jól hallottam is nem tudom kulturáltan lebaltázni a nőt aki elém tolakodott, és egy vaffa*t meg nem gondoltam azért mégse kéne elnyomni a patikában. Pláne, hogy tervezek még máskor is jönni.

Aztán kisebb bonyodalmakkal ugyan, de sorra kerültem. Mondom a nőnek, hogy kalciumot szeretnék. Teljes nyugalommal és elégedettséggel. Az meg csak néz rám. Én meg vissza rá. Oda vissza dobáltuk egymásnak a calcio szót egynéhányszor. Fogalmam se volt mit nem ért. Erre megkérdezi, hogy solo calcio, márminthogy csak kalciuot? Totálisan értetlenkedve. Mit még??? Kész. Elvesztem. Erre nem voltam felkészülve. Otthon ez egy teljesen hétköznapi kérdés, amire max. olyan kérdés jöhet, hogy az 5 különböző fajtából melyiket, milyen kiszerelést vagy ilyesmi. De semmiképp nem egy értetlen gyógyszerészarc néz rád vissza cserébe. Mikor kinyögte, hogy azt recept nélkül nem lehet, kissé meglepődtem. Egy egyszerű étrend-kiegészítő receptre? Ennek hangot is adtam, bár ezt már angolul. Aztán hárman összedugták a fejüket és előrukkoltak mégiscsak valami kalcium tablettával. Az nem derült ki, hogy ez-e a vényköteles verzió de mindenesetre ez alkalommal az egészségügyi kártyámat sem kérték el, amit pedig még a kontaktlencse folyadék vásárlásánál (szemüvegboltban veszem) is elkérnek.

A magnéziumot ezek után már meg se kérdeztem.

Igazi tavaszi saláta

Végre ide is elért a tavasz és abbamaradt a napok óta tartó randa esőzés. Lekerült a lábakról a téli csizma, és előkerülnek a balerinák, no meg az itt nagyon népszerű nyári csizmák.

De ami nekem még fontosabb, hogy az articsóka meg a spárga mellett már bébi spenótot is lehet kapni. Nem úri allűr a bébi spenót... vagy lehet mégis??? de hát mit tehet az ember ha a kedvenc salátájába az kell?!

Ez megint egy olyan recept, aminek láttán, hallatán sokan megborzonganak. Nem egy szimpla, uborka vagy paradicsomsaláta. Hagyma és eper, mákos öntet... tovább is van mondjam még?

Hozzávalók 4 személyre (nyomtatható verzió):

2 maroknyi zsenge spenótlevél

1 fej kicsi lila hagyma

100 gr eper

2 mandarin

marék dió

mézes-mákos-mustáros öntet

1) A spenótot megmossuk, ha kell lecsipkedjük a szárakat (ha tényleg zsenge, erre nincs szükség),

2) a hagymát megtisztítjuk, majd karikákra vágjuk,

3) az epret megtisztítjuk, negyedeljük,

4) a mandarint megtisztítjuk (én még a hártyákat is le szoktam fejteni),

5) a diót durvára vágjuk, majd az összes hozzávalót összekeverjük.

6) Hozzáadjuk a salátaöntetet.

 Mézes-mákos-mustáros öntet

3 teáskanál mustár

2 teáskanál méz (ízlés szerint édesebbre is készíthetjük)

3 teáskanál oliva olaj

2 teáskanál mák (nem darált)

A mustárt elkeverjük a mézzel, majd hozzáadjuk az olajat és a mákot. Jól összekeverjük. 

Jó étvágyat a bátraknak!

Az olasz reggeli 10 pontja

Az Olaszok étkezési szokásai merőben eltérnek a mieinktől, vagy legalábbis attól amit én eddig megismertem. Ez alól a reggeli sem kivétel, pedig a reggeli nem egy komplex dolog; gondolná az ember.

Pirítós, sajt, szalámi, rántotta, vajas-kenyér, kifli és kefir (bár ez amióta itt vagyok nem jellemző) és hasonlók. Eszem mindezt nagy komótosan. Nem szeretek (semmikor) rohanva enni. Édeset csak nagyon ritkán. Sőt legtöbbször kínzásnak érezném ha valami cukrosat kellene magamhoz vennem reggeli gyanánt. Az olaszok pont fordítva csinálják. Náluk az a normális, ha még csukott szemmel megiszik az ember egy feketét, majd ezután munkába menet útba ejtenek egy bárt ahol isznak egy kapucsínót vagy kávét és esznek mellé egy croissant. Vagy más egyéb édes péksüteményt. Persze rohanva, mert ugye a kávé tűzforrón a legjobb.

Amikor otthon nincs időm enni és az irodai kávézóban ejtem meg a reggelit, az Olaszok forgatják a szemeiket, hogy hogy birok sonkás focacciat enni reggelire. És ha ezzel nem vertem volna még ki a biztosítékot, akkor a skandalum sós reggelim mellé rendelt kapucsínó biztosan megteszi a kellő hatást. Nem baj, engem nem zavar, én így szeretem.

www.trattoriadamartina.com

Ha valaki azonban nem akar kitűnni az olaszok közül, akannak bizonyos szabályokat szem előtt kell tartania!

10 dolog, hogy a reggeli ne buktasson le minket

Amit semmiképp sem szabad:

1) bármi sóssal sokkolni a környezetet

2) ülve, komótosan eszegetni

3) kávénkat hosszan kevergetni

4) 11:00 után (ha netán későire sikeredett a reggeli felkelés) kapucsínót rendelni

5) ha netán mégis sonkás zsömlét kértünk, akkor a mellé bármilyen tejes italt (tejeskávé és társai) inni

Amit szabad/kell:

6) amit szinte kötelező: kávézni (persze csak a "sós nem párosítható tejes-kávéval" szabály betartásával)! 

7) a pultnál állva felhörpinteni a kávénkat

8) gyümölcslevet inni

9) croissant és egyéb édes péksüteményt enni, lehetőleg extra adag Nutellával

10) újságot olvasni

www.pandistelle.it
Mulino Bianco

Ha netán valaki nem tudna túllépni a rántottán, annak néhány variáció lehetséges olasz reggelihez:

brioche - briós

cornetto (croissant) – üres, krémes, csokis, nutellás, lekváros, teljes kiőrlésű, mézes...

bombolino - a német típusú fánk pindurka változata vanília-krémmel vagy Nutellával. Nem is baj, hogy iciri piciri, mert a Nutellás változat igen gyilkos (fenséges) kombináció.

biscotti - vagyis keksz, bármilyen. A Mulino Bianco egész kimerítő választékkal rendelkezik.

Flauti - Mulino Bianco

Pan di stelle - jellegzetes csillagos kakaós keksz.

Flauti - nem reggelire ugyan, de nekem ez a kedvencem.

Egy kis àttekintés a Mulino Bianco kínálatából:

A keksz képek jobb minőségben, egyenként itt találhatók.

"Friss hírek": A legújabb Mulino Bianco reklámokban Antonio Banderas szerepel. A flauti reklámja ezen a linken található.

La Città eterna - Róma II.

Róma folytatás
A recepción másnap reggel ugyanaz a mami volt, mint előző nap este, és a szokásos gyér olasz reggeli várt minket. Bocsánat, ha ezzel valaki lelkébe gázolok, de én nem tudom megszokni ezeket a reggeli süteményeket. Ha legalább egy jó kis briós lenne, azt nem bánnám, de ezek a becsomagolt, ezer E-vel dúsított lufik nem jönnek be. Délelőtt 11 körül érkeztünk a Piazza Barberinire, ahol is sikerült egy rémes kapucsínót inni  a Pepy's bárban. Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy ha már kritizálod a kávét, akkor kezdesz olaszosodni. Nem tudom, hogy ez valóban így van-e, de az mindenestre biztos, hogy ennyire rossz kapucsínót még sosem ittam, mint amilyen ez volt. Igazából pisilési célzattal tértünk be, de mivel az emeleten volt a pisilde, kellett rendelni valamit. Én ittam egy szörnyű kávét, aminek fejében ketten pisilhettünk. Szuper volt.

Ott jártunkkor a Trinitá dei Monti templomban, ami a Spanyol lépcső tetején található, épp mise volt (Amikor mise közben lődörgő turistákat látok, mindig elgondolkozom, hogy nem zavarja a papot meg a misén résztvevőket.). Egy maroknyi ember énekelt valami gyönyörűségesen.


Trévi kút - anyukám sokszor mondja, hogy nem lenne rossz, ha nem csak épületeket fotóznék, hanem néha én is rajta lennék a képeken. Nem szeretem odaadni a kamerát vadidegeneknek. Egyrészt nehogy elszaladjanak vele, másrészt meg ezekből az alkalmakból legtöbbször használhatatlan képek születnek. Életlen, lemarad a lábam, stb. Éppen ezért ha netán mégis megkérek valakit, akkor olyan embert keresek, akinek jobb kamerája van mint nekem. Így feltehetően nem fog kelleni neki a gépem, másrészt meg valószínűleg van valami affinitása a képcsináláshoz. Így esett meg, hogy a Lengyel unszolására  egy japán lányra bíztuk magunkat. Cuki volt, meg segítőkész. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy mi vagyunk a díszlet a Trévi kutas képeiken. Vajon őket milyen instrukciókkal engedték el otthonról? „Kislányom, mindenképp fotózz le nekünk néhány európai turistát!” ?


Ghetto di Roma – ha jól tudom ez volt Európa első gettója és egyáltalán nem a második világháborúhoz köthető. IV. Pál pápa 1555-ben kiadott bullája rendelte el a zsidók egy helyre költöztetését. A római gettót a mai Via del Portico d'Ottavia, a Lungotevere dei Cenci, a Via del Progresso és Via di Santa Maria del Pianto utcák határolják. Szerintem a hely kihagyhatatlan. Itt ebédeltünk, kétszer is. Azért kétszer, mert a Görögre (megint) várni kellet, mert a Giggettoban nem volt azonnal asztal (nem is csoda); és mert mi már
megint halálosan éhesek voltunk. Nem bántuk meg! Egyik ebédet sem :)!
Az egyiket a Kosher Bistrot Café-ban költöttük el, itt nem csaptunk nagy evészetet, csak egy aperitivot nyomtunk. Ittunk egy bort (izraeli fehér) meg ettünk egy vegyes-tálat falefellel, olajbogyó krémmel, sajttal… ketten. Sok FINOM kenyérrel. Közben néztük, ahogy egy népes olasz(os) család megebédel, ahogy az amerikaiak vizslatják az olasz étlapot és figyeltük a szemben levő sarki üzletből/be kígyózó sort. El is döntöttük, hogy bármit árulnak ott, olyan nekünk is kell. Ez volt a Pasticceria Ebraica -Il Boccione , a méltán híres zsidó cukrászda. Ellenben most senki ne az otthoni cukikat vizualizálja. Pici, kicsit koszlott helyiség, idősödő asszonyokkal, és valami mennyei mézes, ragacsos, gyümölcsös illatfelhővel. Mesés!

http://www.nessundove.net/leccornie-
kosher-tra-memorie-e-suggestioni/

Kicsit későn érkeztünk, mert már csak maradék volt, ami a rutinosabbaknak nem kellett. Nincs viszonyítási alap, nekünk jó lesz az is. Mivel nem tudtuk mit árulnak, mi lehet a specialitásuk ezért az asszony kérdésére, hogy mit szeretnék simán rávágtuk, hogy azt, amit a legtöbben visznek. Így tettünk szert egy Pizza Ebraica-ra, amiről egy időre, a második ebéd miatt, meg is feledkeztünk. Csak a nap végén került elő a táskám aljáról. Bár kicsit égett volt az alja, mégis úgy faltuk fel, mintha egész nap semmit nem ettünk volna. Nem túl édes, ropogós, tele mandulával, szárított gyümölcsökkel. Zseniális! Pont nekem való.

Az eredetileg ebédnek tervezett Giggetto del Portico d'Ottavia gasztro-kalandunk az asztalfoglalás miatt du. háromra tolódott. Az étteremben még ez idő tájt is akkora nyüzsgés volt, hogy nem bírtam egy normális képet csinálni, mert állandóan útban voltam valakinek és lökdösött, miközben arra várakoztunk, hogy megkapjuk a nekünk kiosztott asztalt. Az étlapot ki se kellett szinte nyitnom ahhoz, tudjam mit szeretnék. Két dolog is szerepelt a kötelező listámon:
Carciofo alla giudia - sült articsóka. Jó nehéz, mindenképp kell mellé valami alkoholt inni, különben belehal az ember, de nagyon finom.
Fiore di zucchina ripieno - sajttal töltött cukkinivirág. Ezt a két előételt ketten ettük. Jobb is különben már itt beállt volna a halálra ettem magam állapot.Abbacchio - bárányhús. A pontos nevére nem emlékszem de fínom, szaftos bárányragu. Olaszország ezen részén ugyanis a bárányt (hivatalosan agnello), illetve a bárányhúst abacchionak hívják.
Hogy a Lengyel mit evett, arra már nem is emlékszem annyira el voltam varázsolva. Nem mondom, hogy diétás kaja de mindenkit rábeszélnék, hogy próbálja ki. Mindezekhez a ház borát ittuk. Szinte mindig azt isszuk, azzal, Olaszországban, általában nem nyúl mellé az ember.
Ezután még a maradék tiramisut is megkaptuk ajándékba (ugyanis zárt az étterem az esti hajtás előtt), pedig azt már tényleg nem kellett volna megennünk. De az is elfogyott.


Ezek után én már csak vonszoltam magam, de a két édesszájú egy pár óra múlva már nyalta a hatalmas fagyit, amit a híres Giolittiben vásároltak.


A kettőésfeledik napon próbáltam rávenni a Lengyelt, menjünk el a Campo de Fiori piacra. Szeretek piacozni, lődörögni, nézelődni, nézni, hogy az emberek mit raknak a kosarukba. Ez persze imádom nézni a csillógó, színes zöldségeket, gyümölcsöket. El is indultunk de aztán menet közben meggondoltuk magunkat, és nekivágtunk a római Katakombák felderítésének. Busszal könnyen megközelíthető a San Giovanni Laterano melletti kisebb buszpályaudvarról. A Katakombákban nem szabad fényképezni, de nem is baj, mert  a gépkattogtatás sokat elvenne a látogatási élményből. A Katakombákat is másodszorra néztem meg és ha úgy alakul, harmadszorra is biztosan megnézem. Van belőle 5, így van mit látni bőven.


Ebédidőben a szintén római specialitásnak számító Pizza al tagliot választottuk. Ez  a pizza annyiban ás, hogy nem kerek, illetve egyszerre nem csak egy ízesítésű lehet. Pizza méretre vágva. Az ember csak rábök, hogy ebből ekkorát, abból akkorát szeretne. Lemérik, a jónép fizet, majd falatozik.

A pizzázóval szemben volt egy cukrászda és mivel ma még semmi édeset nem ettünk, a Lengyelnek mindenképp be kellett ide térnie. A Ciuri Ciuri pultjában zömében (számomra ehetetlenül) gej szicíliai édességek. Ellenben kíváncsi voltam és én is megkóstoltam őket. Kettőt választottam, telhetetlen vagyok, de mindkettő felét a pajtásom ette meg.

A Campo de Fiorira mindezek után került sor. Naná, hogy addigra már bezárt. Sajnálom, de talán majd legközelebb.

A vonatunk este hétkor indult. Két verzió volt. Vagy lehetetlen időpontban vacsorázunk, vagy "éhen halunk" a vonaton. Az a verziót választottuk. Egy tipikus turistavadász étterembe tértünk be. Milyen normális olasz étterem szolgál ki vendégeket du. 5kor???  Gnocchi all'Amatricianat ettem. Paradicsom, mozzarella. Most is érzem az orromban az illatát. Lehet holnap csinálok is.



Első rész