Schladmingot kiáltottuk ki Ágnessel kettőnk közötti félútnak. Az utolsó utáni percben szerveztük 7 személyre a szállást, így "csak" a városon kívül kaptunk szabad apartmant de utólag nem bántuk, mert a Villa Max remek kis helynek bizonyult.
Persze nyilván gondoljátok, hogy ha minden simán ment volna, akkor valószínűleg nem is kalapálnám a billentyűzetet most :).
A "megyünk Amóréval síelni" bejelentésre a csajos-hármas másik két tagjának a szeme is felcsillant, így egyből négyen lettünk.
A 600 km-es távolság miatt péntek délutánra és hétfőre szabadságoltuk magunkat. A tervek szerint dél körül akartunk indulni. Ebből a "körül" az stimmelt is. Kezdve azzal, hogy Amóre idegesen azzal hívott, hogy azonnal mondjam meg, kell-e hólánc Ausztriába. Történt ugyanis, hogy hiába kérdeztem rá 2 héttel korábban, hogy van-e, valahogy a Panda hólánca keveredett az ő kocsijába. Ja és persze ő egyáltalán nem volt hibás. Mindegy. Aztán meg én nem bírtam időben elszabadulni, mert valahogy a kollégáim nem tudnak nélkülem létezni és pánikrohamot kapnak ha távozni látnak. Nagy nehezen kettőkor elindultunk. Az egyik tankoláskor szert tettünk három liter Faxe sörre (Amóre üzeni, hogy prémium dán láger), ami bekerült az agyontömött csomagtartó tetejére. Aztán megálltunk egy Rosenbergernél harapni valamit. Elkötöttük az első osztrák Mahlzeitunkat, leöblítettük egy kis sörrel, majd jóllakottan indultunk tovább. métert sikerült megtennünk, mert a parkoló kihajtójánál egy marcona rendőr intett le minket. Állítom, külön tanfolyamra járatják őket.
"Pässe bitte" mondta a bácsi, mi meg megszeppenve adogattuk ki az ablakon az igazolványainkat. Amóre a fura kis "játékigazolványát", a görög meg én az útlevelünket a lengyel meg a személyiét. Amikor a harmadik náció igazolványát adtuk az ember kezébe, németül mondtam neki, hogy ne lepődjön meg, különbözőt fog kapni. Addig se mosolygott de ettől meg végképp bekeményített. Hosszasan nézegette az igazolványokat, hol a papírokra, hol pedig a kis görög arcába világítva. Pedig szerintem közülünk ő néz ki a legkevésbé veszélyesnek. Aztán a sok világítás után a központtal is leegyeztették, hogy nem vagyunk-e félelmetes terroristák, vagy netán embercsempészek. Az autópálya-matricát is vagy 3-szor leellenőrizte. És akkor jött a "Gepäckraum Kontrolle" felkiáltás. Amóre csak rettenten nézett rám, hogy mit akar a faszi, mondtam maradjon intézem. Kiszálltam, az ember megörülvén, hogy velem tud beszélni egyből nekem szegezte a kérdést, hogy mi az, hogy négyen négyfélék vagyunk. Mondtam EUs alkalmazottak vagyunk, ha akarja mutatom a "tagságimat", és csak a hétvégére jöttünk az ő csudaszép országába síelni. Igazolvány nem kellett neki, mert időközben felnyitottam a csomagtartót, ami szinte hányta ki magából a csomagjainkat. A kupac tetején pedig ott figyelt a 3 liter Faxe. Megihlethette rendőrünket, mert azonnal meg is szondáztatta az Olaszt, aki előtte kóstolt bele a helyi sörbe. Engem levert a víz. 0,0. Huh, ez jó hír. Közben mintha a rendőrbácsi megenyhült volna, mondta, hogy minden rendben van. Mi is felengedhettünk menet közben, mert a Görög elnyomott egy fél mondatot, hogy azért nézegetik a papírjainkat ennyi ideig, mert felírják a nevünket és megnéznek minket a Facebookon. Így a nagy ijedtség nagy röhögésbe torkollott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése