Egyszer egy barátom azt mondta, tiszta Florence Nightingale (http://it.wikipedia.org/wiki/Florence_Nightingale) vagyok mert hazavittem az irodából egy növényt, hogy megmentsem a pusztulás elől. Florence azóta is többször eszembe jut.
A kezdetek kezdetén „olaszban” volt egy padtársam. Egyszerre kezdtünk. Sokat voltunk együtt leginkább azért, mert senki más nem foglalkozott velünk. Jó volt, hogy vagyunk egymásnak, mert így könnyebb volt viselni, hogy a kollégáink nem viselik szívükön a mi integrálásunkat. Így nem éreztem magam annyira egyedül. Neki annyival volt könnyebb (gondoltam akkor), hogy ő már egy hasonló helyről jött és 2,5 év EU-s hivatalnoki tapasztalatát tudhatja maga mögött. Ez egészen jól működött addig, amíg az ő főnöke is vissza nem tért a szabadságról.Minden akkor kezdődött. Csütörtök volt! Ez, látszólag nem az, mégis fontos információ! A legszörnyűbb dolgok mindig csütörtökön történnek.
Ahhoz, hogy minden érthető kegyen, a kályhától kell kezdenem. Cichó főnöke a szabadságról visszatérvén szerdára időzítette kettejük ismerkedős megbeszélését. A padtársam délelőtt anyukájával telefonált. Mama, így, mama úgy. „Nem, már nem Belgiumban, hanem Olaszországban vagyok. Figyelsz rám egyáltalán? Mama!...” Ilyesmiket beszélt. Majd miután letette elmesélte nekem, hogy el sem tudom képzelni, milyen nehéz, ha valakinek ilyen idős szülei vannak. Az édejanyja idősek otthonában lakik, kerekesszékben van, de szellemileg szerencsére épp (hm, akkor mi volt ez a mostani fura beszélgetés?). Ja és gazdag (a sztori szempontjából azt hiszem teljesen lényegtelen).
Eztán elmentünk ebédelni, de neki – pedig amolyan igazi Brünhilda fazonú – nem csúszott a kaja. Kérdeztem mi a baj, azt mondta izgul a délutáni megbeszélés miatt. Jaj, mondtam neki, ne izguljon, első találkozás, gondolom Gian Vino (bocs, de mégsem írhatom ide a rendes nevét) talán nem fogja leharapni a fejed. Meg most még úgysem annyira a szakmázásról lesz szó. Mindegy, nem evett, de nem féltettem, az éhenhalásig még kimaradhat néhány ebéd neki.
én tudom mi lesz ez:-D
VálaszTörlésIgen, ez egy reciklált történet, az előző blogról, amit csak néhány embernek engedtem olvasni. Azóta Ágnes rábeszélt, hogy nyilvánosan sztorizzak.
Törlés